ez a kis sztori elsősorban azoknak szól, akik most gondolkodnak az első vibrátor megvásárlásán, vagy esetleg lecserélnék régi megunt, elavult készüléküket mint minden más terméknél itt is sok kis részlet befolyásolja egy vibrátor árát az a tapasztalatom, hogy a vásárlóknak nem sok információja van hogy mi mennyibe kerül, így a saját elképzelésükre hagyatkozva árazzák be önmaguknak, hogy kb. mennyit hajlandóak költeni erre és ez bizony nem nagy összeg, a legtöbbször csak 5-6000.-Ft körül alakul bár nem tudom miért, de még egy rendes cipő vagy táska árát sem szánják a legkedvesebb kényeztetésükre; az élvezetre persze ennyiért is tudunk vibrátort mutatni, de azért némi kompromisszumot kötnünk kell cserébe na de lássuk mit kaphatsz 5-6000.-Ft körül természetesen csak alap vibrátorokat, mint például rúd vibrátorok, pvc vagy gumis vibrátorok és még a zselés vibrátorokat is ide sorolnám, ezek többféle méretben, színben, formában elérhetőek szakmai körökben ezeket úgy hívjuk, hogy retro vibrátorok, hiszen anyagukban és működésükben még a 60-as 70-es évek stílusát képviselik, szinte lényeges változtatás nélkül ezek bizony már elavult termékek, a vibráció erősség is csak 1-2 fokozatban állítható rajtuk, ami valljuk be őszintén ma már nem nagy kaland a kényeztető termékek piacán szóval, ha csak ennyit szánnál rá akkor ajánlom neked a mini vibrátorokat, amelyek bár kicsik (8-13cm), de anyagukban és tudásukban már megfelelnek a 21. század követelményeinek és tökéletesek a klitorisz külső izgatására na de akkor mennyiért kaphatsz egy jó vibrátort!? ha elemes készülékről van szó akkor bizony 10-15 000.-Ft összeget  kell erre szánnod ebben az ár kategóriában található a legtöbb vibrátor, amelyek már mind anyagukban mind technikai tudásukban megfelelnek korunk elvárásainak, azaz 100% szilikonból, vagy orvosi minőségű szilikonból készülnek és változatos vibrációs programmal rendelkeznek az első tulajdonság nyújtja a legnagyobb biztonságot az intim termékek világában hiszen ezek antiallergén anyagok, a vibrációs programok pedig a frenetikus élményét biztosítják újra meg újra na de most lépjünk is túl az elemes készülékektől, hiszen aki igazán trendi szeretne lenni az már beépített akkumulátoros készüléket vásárol és elfelejti az elemekkel való bajlódást, kényelmetlenséget nem beszélve arról, hogy milyen kellemetlen és csalódott az a pillanat amikor pont az orgazmus beteljesülése közben merül le az elem a készülékedben a beépített akkumulátoros készülékek egyik nagy előnye, hogy nagyon hosszú a készenléti idejük, akár 30-60 nap is lehet, valamint anyagukban és technikai tudásukban már a prémium kategóriás termékek csoportjába tartoznak, így a barátnőidnek is büszkén megmutathatod, bemutathatod a legkitartóbb lepedő akrobatádat az akkumulátoros prémium termékek ára 20-25 000.-Ft-tól kezdődik, de az átlagár ebben a kategóriában 30-40 ezer forint körül alakul kérlek vedd figyelembe, hogy ezek a vibrátorok sok-sok évig nyújtanak majd számodra élvezetet, ezek valóban hosszútávú befektetések, de azonnal megtérülő haszonnal 🙂 és most térjünk rá a smart, azaz okos készülékre, amelyek a legfejlettebb Hi-Tech alkalmazásokkal ejtik rabul a különleges élvezetekre vágyó hölgyeket. az okos készülékek applikáció segítségével, szinte határtalan lehetőséget nyújtanak a változatos kényeztetésre a smart vibrátorok ára szintén 20 ezer forinttól indul és a legtöbb ilyen készülék eléri a 30-40 ezer forintot is tudnod kell hogy a vibrációs termékek piacán is jelen vannak a felső kategóriás, luxust képviselő nagy márkák termékei, a felső tízezer játékszerei ezek bizony már más anyagok felhasználásával készülnek, mint például; arany, platina, gyémánt, zafír, gyöngy és az árnak csak a képzeleted és persze a bankszámlád nagysága szabhat határt csak hogy néhány ilyen különlegességet említsek, mint pl. a The Pearl Royal, aminek az értéke már eléri az egy milliót, na nem forintban hanem dollárban és biztosan nem tudtad azt sem, hogy a jelenleg nyilvánosan legdrágább vibrátort David Beckham készítette és ajándékozta feleségének Victoriának, amelynek a becsült érték 1,8 millió dollár nos, megköszönöm a figyelmed, remélem értékesnek találtad ezt a kis tájékoztatót és hasznodra válik majd a vibrátor vásárlásaid során, mi szívesen állunk rendelkezésedre az intim kuckóban vagy a www.szexbox.hu web áruházunkban Mindig állj készen egy új kalandra és bátran fedezd fel erotikus vágyaidat!!